14. Fejezet

Sziasztok!!! Nexxxi jelentkezik! :DD Amint tudjátok, ma este lesz a KCA, és tiszta izgatott vagyok! :DD De, most lépjünk tovább. Hoztam a részt, és nagyon köszönjük a komikat! :DD Nem is beszélek tovább, a következő részt HazelE hozza! :DD Jó olvasást!

Louis Szemszöge*

*Éreztem, hogy meg kell tennem. Nem halogathatom, és hát... megtettem. Nem húzódott el, igazából nem is lepődött meg. Úgy viselkedett, mintha tudta volna, hogy ez fog történni.*

- Megvagy! - közöltem vele egy vigyor kíséretében, mire ő is elmosolyodott. - Nos... meg tudom magyarázni! Tudod... - folytattam volna, ám mutatóujját a számra helyezte, és ajkait ismét az enyémekre nyomta. A ház irányából beszédhangokat hallottam. Felkaptam a fejem és Harryt pillantottam meg, Liam társaságába, ahogy éppen minket fényképezgetnek. Amint kiszúrta, hogy nézem, abban a másodpillanatban zavartan kapta le a telefonja lencséjét rólunk. Mikor Hazel is észrevette Harryéket, szólásra nyílt a szája.

- Inkább, menjünk be! - megindult, engem maga után rántva. A házban Hazza elégedetten nézegette az elkészült képeket, és a szőke gyereknek mutogatta őket. Amint látom, Zayn megint nincs itt... - Vinnie? - kérdezte Hazel miközben körbenézett. A böngyörrel megtett sétája után csak arra bírtam gondolni, hogy most meg Zaynnel van.

- Most Zaynnel van? - fintorogtam egy sort, de az említett megcáfolta az állításomat, ugyan is lebaktatott a lépcsőn.

- Haza is jöttetek? Azt hittem gyertyafényes vacsora lesz, ahol Kevin a főpincér. - csipkelődött a feketehajú.

- Mi az hogy "is"? Egy kicsit sem hiányoztunk?! - förmedt rá Hazel.

- Nem, nem arról van szóóóó!! - tette fel védekezőleg a kezét. - Csak, gyorsan voltatok.

- Igen, mert csak Louért mentem vissza a kávéházba! - rám sandított, aztán elejtett egy halvány mosolyt is.

- Ott hagytad? - fakadt ki a nevetéstől Niall. - Én azt hittem a ház előtt álltatok ennyi ideig csókolózva! - kezdett vinnyogni, és puszikat küldeni a levegőben a szőke.

- Hogy mit csináltatok? - nevetett Zayn, és ránk kapta a tekintetét. Nem kicsit zavarban voltam, és elég kínos is volt az, hogy a fiúk akarják megbeszélni a szerelmi életemet, mikor is, rádöbbentem arra, hogy amit tettem, az cseppet sem volt helyes. Mit fogok én kapni, ha erre Eleanor rájön?!

- Nem csináltunk semmi olyat, amihez neked közöd lenne! - legyintettem a levegőbe, majd elindultam fel a lépcsőn.

Hazel Szemszöge*

*Louis felment, engem meg itt hagyott négy, nevetgélő elmebeteggel. Nem bírtam már ki őket, és úgy döntöttem felmegyek a húgomhoz.*

- Vinnie, nyisd ki! - kopogtam az ajtaján, és addig ordítottam, míg az ki nem nyílt. - Köszönöm! Hogy is volt ez a dolog Harryvel? - leültem, és bíztató pillantásokat vetettem Vinniere.

- Sétálni mentünk, ő meg elszaladt. - hátat fordított nekem, és sértődött hangnemben mondta, mintha én tehetnék róla...

- Te meg ahelyett, hogy hazajöttél volna, elmentél a kávéházba? - pislogtam rá. Visszafordult, és széttette a karját.

- Miért, nem onnan "hoztál" haza? - mutogatta a macskakörmöket a levegőbe. Körbefordítottam a szemem, és megérintettem a vállát.

- Ígérd meg, hogy soha többé nem tűnsz el! - magamhoz öleltem, ő pedig helyeslően bólogatott.

- Vinnie, eljössz sétálni? - toppant be a szobába Hazza. Megemeltem a szemöldököm, és fintorogva figyeltem a göndör mozdulatait addig, ameddig az ágyhoz nem ért.

- Ilyenkor? - végül kiböktem amit Harry megjelenése óta tartogatok. - Persze, most meg este, akarom mondani éjszaka kívánod elhagyni a húgomat? - a mondatom végére még odabiggyesztettem egy "Ha?"-t, amire a göndör rám nézett, és mosolyra húzódott a szája.

- Nem fogom elhagyni! - vigyorogni kezdett, aztán Vinnie felé fordította a tekintetét.

- Ohh, mi lesz ebből... - fogtam meg a fejem. - Éjfélre legyen itthon, mert ha nem, megkopasztalak, Harry. - fenyegetőztem. Újra elmosolyodott, és biccentett.

- Igen is, Úrnőm! Itthon leszünk mind ketten! - kézen fogta Vinniet, felhúzta az ágyról, és kisétáltak a szobából, engem ismét egyedül hagyva. Lecsörtettem a konyhába, majd elkiáltottam magam.

- Éhes vagyok! - Liam mellé ugráltam, majd jó közelről a fülébe ordítottam - Liam, éhes vagyok!! Niall, Zayn!! Van itthon kaja?! - futkostam a kanapé körül megállíthatatlan ütemben.

- Van. - felelte Zayn nyugodt hangnemben. A megkezdett mondatot a szőkés-barna folytatta

- Egyél Special...

- Egyél Nando'os csirkét! - vágott közbe az ír fiú.

- Special K-t fog enni! - legyintett a szőke felé Liam, és sugárzott belőle a határozottság.

- Viszont a Nando'sban finomabb a kaja! Ugye? - nézett felém áhítatos szemekkel.

- Egyet értek. - mosolyogtam Niallre, és vettem a csirkéjéből. Levetettem magam közéjük, és a szemem a tvre szegeződött, ám még mielőtt élvezhettem volna a dolgot, Louis robogott le a lépcsőn, és az ijedtségtől kiguvadt szemeit ránk vetette. Mindenki őt nézte, és vártuk, hogy csináljon valami őrültséget, de csak halkan megszólalt.

- Srácok... beszéltem velük... ide akarnak jönni! - a mondatrészek között nagy szünetet hagyva, sok levegővétellel beszélt. Niall előrébb biccentette a fejét

- Ide? Mégis kik? Louis bökd már ki! - utasította a Répakirályt. Lou vékony hangon folytatta, közben Liamre pislantgatott.

- Danielle és... - nagyot nyelt, majd folytatta - Eleanor... ide jönnek! - Felugrottam a kanapéról, ugyan is, látogatókról nem volt szó. Főleg róluk nem. Mit fognak gondolni?!

- Ácsi! - intettem le mindenkit. - Eleanor? Nem mondtad, hogy ti még ketten... együtt vagytok! - álltam döbbenten Lou előtt, aki kicsit csalódott volt.

- Nem is akarunk. De, nem tudjuk mit szólnának a rajongóink, ha szét mennénk. - befejezte, és lerakta magát a helyemre.

- Na, srácok... - tettem karba a kezem, és gondolkodásba merültem. Egy-két percnyi néma csend után sikerült valamit kiötlenem. - Meg van! - kiáltottam fel hangosan. - Niall ,neked van uncsid nem? - Néztem a szőke felé. Bólogatott, tehát a tervem beválhat. - Jó... a neve Emma, ha jól tudom. Az lennék én! - Mondtam mosolyogva, majd, mintha csak most találkoznánk, mindenkivel kezet fogtam - Emma Horan! Örvendek. - húzogattam a szemöldököm. Louisnak felcsillant a szeme, mikor leesett neki, hogy miről is van szó.

- Értem! Tehát te, amíg ők itt vannak, addig úgy teszel, mintha a szőke gyerek unokatesója - Emma- lennél! Világos! - Lou - mikor bólogattunk - boldogan igazodott meg arról, hogy jól gondolja.

- Mikorra tervezik a látogatást? - tette fel a kérdését Liam

- Talán már holnap reggel itt lesznek! - vette ismét fel a rémült fejformát Louis.

- Akkor indulás, és a cuccaimat pakoljuk át Niallhöz! - indultam fel a lépcsőn.

13.fejezet

Naaaa sziasztok:D Tudom, hogy régen volt az előző rész...de gondoltam hátha több komment érkezik...nem érkezett,de mert kedves vagyok,ezért hoztam a részt:)    Megjegyzés: Nem a leghosszabb írásaim közé tartozik:DD
A következőt ismét Nexxxi fogja hozni :D
Na, abbahagytam...jó olvasást! *.*
Love HazelE

Kicsit hülyén éreztem magam,mikor másodjára is beléptem a kis kávézó ajtaján. Nagyon reméltem,hogy Lou még itt lesz és nem feleslegesen caplattam vissza.
Körbenéztem /ami egyáltalán nem tartott sokáig a kicsi teremben/ és rögtön kiszúrtam egy nagyobb csoportosulást csupa lányokból,így sejtettem,hogy arrafelé kell keresnem a répás gyereket is. Vagy tíz lány vette körül az én (valamiért szükséges volt a kisajátítás) Louis-mat,nevetgélve vagy épp az idegességtől dadogva. Lou észrevette,hogy visszajöttem és a lányok feje felett rám kacsintott,majd intett, hogy mindjárt jön. A gyomromban valami furcsa érzés kezdett kialakulni,ahogy figyeltem,milyen kedvesen mosolyog és természetesen beszélget a rajongókkal,még ha azok ájulás közeli állapotba kerültek a tekintetétől,jelenlététől,testétől.. . Ez az érzés...Először a szerkesztőségben,aztán pedig itt...mi a fene van velem?Gyorsan megráztam a fejem,odasétáltam az egyik asztalhoz és elhelyezkedtem,hogy kényelmesen várhassam meg Louist. Kinéztem az ablakon és elmerültem a gondolataimban.
- Itt hagytál a rajongókkal. Kegyetlen vagy,tudod?-huppant le a velem szemben levő székre Lou.
- Ne haragudj,csak hazakísértem Vinnie-t. De egész jó dolgod volt-intettem somolyogva a lányok felé,akik boldogan mutogatták egymásnak a képeket és aláírásokat.
- Aha - vigyorodott el ő is,aztán átváltott egy grimaszba- Na, és miért nem jött haza?
- Összekaptak Harryvel és nem akart vele egy légtérben tartózkodni-csóváltam a fejem.- Arra nem gondolt,hogy több szoba is van,ezért maradt itt.- mutattam körbe.
- Hát,volt kitől örökölni a hülye ötleteit-vágott egy pofát,mire nyelvet nyújtottam rá.
- Louis Tomlinson,fogd be!Aki ilyen mániákusan vonzódik egy sárga zöldséghez,az nekem ne beszéljen a hülyeségről - fintorogtam,majd elkomolyodtam – De,lehet,hogy...
- Lehet,hogy mi?- Louisra néztem,aki arra várt,hogy befejezzem a mondatot és már megbántam,hogy belekezdtem, ugyanis Lou ilyenkor addig szekál,míg ki nem bököm mi bajom.
- Lehet,hogy nem volt jó ötlet ez a költözés-lehajtottam a fejem és ujjammal követni kezdtem a fa asztal barázdáit,de Lou a kezét az enyémre fektette,ezzel megakadályozva a további rajzolásban.
- Szerintem meg igen. Hiányoztál,Haz - mosolygott,én pedig elmerültem kék szemeiben.
Pár pillanatig csak a lélegzetünk törte meg a csendet. Őszintén megrémültem a saját érzéseimtől,ezért próbáltam elrejteni őket,bár ez nem ment olyan könnyen. Kihúztam a kezem Lou ujjainak szorításából és felálltam.
- Ideje mennünk,nehogy a többiek azt higgyék,mi is eltűntünk-nevettem könnyedén,de belül sajnáltam,hogy véget ért az előbbi pillanat. Louis mereven bólintott,majd követett ki a kávézóból. Az utcára lépve megcsapott a hűvös,esti levegő. Csendben sétáltunk egymás mellett,nem tudtam mit mondhatnék neki. Látszólag megbántotta az elutasító viselkedésem. De féltem. Féltem,hogy ha komolyabbra fordul közöttünk a dolog,aztán mégsem működne,azzal elveszítem a barátságát is,pedig-ezt éreztem- én sem csak egy szimpla barátság lehetőségét láttam a dologban...

Egy idő után kezdett zavarni,hogy még mindig nem szólunk egymáshoz,de nem én akartam megtörni a csendet.A szemem sarkából figyeltem Lou-t,de csak maga elé meredt és a cipője orrát tanulmányozta.Bár én hiába lestem percekig nem vette rajta észre semmi különöset..Nem úgy nézett ki,mint aki ebben az életben hozzám szól,pedig szerettem volna,ha bevág valami viccet és elfelejthetjük a kézfogdosós,szemezős dolgot és marad az eddigi felállás:legjobb barátok.De Louis nem szólalt meg,ezért én is makacsul összeszorítottam a számat és gyorsítottam a lépteimen.
Belül hatalmas megkönnyebbülést éreztem,mikor pár perc múlva feltűnt előttem Louisék háza.A fiúk majd az ökörségükkel feloldják a kínos hallgatást.Már majdnem eléjük értünk,hallottam magam mögött Lou cipőjének halk surlódását,de mielőtt befordulhattam volna az udvarra,megfogta a csuklóm és visszatartott.
-Várj,Haz-kérdőn néztem rá,ahogy egyik lábáról a másikra állt.Most mégis mit akar?-Én csak...van valami a ruhádon.
-Mi?-lenéztem a blúzomra,attól tartva, hogy végigsétáltam az egész utat egy pacával a ruhámon,de nem láttam semmilyen foltot vagy akármit.Viszont Lou mintha direkt azt akarta volna elérni, hogy lenézzek,kezével az állam alá nyúlt,felemelte a fejem és száját az enyémre tapasztotta.Nem tudtam mit csináljak,de jó volt érezni Lou közelségét,így csak automatikusan visszacsókoltam,mire belemosolygott a csókba.Eltávolodott,hogy levegőt vegyen,közben szélesen elvigyorodott.-Megvagy...

12. fejezet

Sziasztok!! Nexxxi vagyok :DD nagyon sajnálom a kimaradást, de dolgom volt!...tényleg sajnálom, de itt van az új rész, ahogy ígértük :DD A komikat nagyon köszönjük az előzőhöz! :)) Jó Olvasást! :DD

Louis Szemszöge*

- Ugye... arra gondolsz, amire én?! - szűrtem ki halkan a költői kérdést a fogaim között. Haz bólintott.

- Vinnie és Harry együtt vannak. Ebben biztos lehetsz! - mutogatott közben az ujjával. - De hogy hol, azt én sem tudom!

- Derítsük ki! - tanácsoltam neki - Hiszen, ebben vagy jó, nem? - elengedtem egy bíztató mosolyt, de megrázta a fejét.

- Fotós vagyok, Louis, nem pedig nyomozó! - a komolysága elszállt és nevetni kezdett. Nekem is sikerült felengednem.

- Akkor csak menjünk sétálni, hátha összefutunk velük! - legyintettem kezemmel az ajtó felé.

- Jó, talán, attól ki is tisztulna a fejem. Az előző manőveretek óta... - itt befejezte a mondatot. Gondolom, nem akarta ecsetelni, amiben úgy is benne voltam, a többiek úgysem kíváncsiak rá. Beszélgetve az ajtó felé irányítottuk a lépteinket, és ahogy megakartam érinteni a kilincset, az ajtó kicsapódott, majd néhány másodperccel később Hazza ideges arcával találtam szemben magam.

- Baj van, Harry? - rántottam vissza az ajtó mellé /és persze magam mellé/. Lökött rajtam egyet, majd ment tvább

- Nincs semmi baj! - kiáltotta hátra a válla felett. Vágtam egy fintort, de akkor eszembe jutott Hazel húga, Vinnie. Egymás után gyorsban kapkodtam a lában a böngyörke szobája felé, majd annak ajtaja előtt megállva, kopogni méltóztattam. - Ki az?!

- Csak én... - beharaptam az alsó ajkam, és vártam a választ.

- Hát, gyere be! - úgy tettem, ahogy mondta, aztán lassan az ágya mellé sétálva li is vetettem magam.

- Arról lenne szó, hogy... Nem tudod, hol van Vinnie? - összekulcsoltam az ujjaimat, majd mélyen a szemébe néztem. A bánat sugárzott belőle, de látszott az is, hogy valamit tud a dologról. Egyszerű válasz gyanánt annyit mondott

- De. - majd úgy tett, mintha engem ezzel ki is tudott volna elégíteni. /ezt egy kicsit érdekesen írtam le..:"D szerk. megj./

- Folytatnád? - néztem nagy szemekkel Harryre, aki nem éppen a legboldogabb hangulatában volt.

- Csak sétálni mentünk. Egész úton meg sem nyikkant! Próbáltam vele szemkontaktust létesíteni, de nem ment. Aztán a parkban elegem lett, és elkezdtem neki arról beszélni, hogy idegesít az, hogy ő nem szólal meg. Erre leordított, hogy azért jött velem ki, hogy engem hallhasson, és nem azért, hogy én őt hallgassam! Utána elszaladtam! - hadarta le egy szuszra. A közepe fele elakadtam, és még mindig azon agyaltam,hogy mi lehet göndör hajú barátommal.

- Na, várj, ez nekem kicsit gyors volt! - emeltem fel az egyik kezem, majd lassan leengedtem, és ismét Harryre néztem. - Benned egy szótár bújt el? Mi ez a szöveg: "Szemkontaktust létesíteni?" - fintorogtam a fejébe. Hazza nevetni kezdett, aztán elmagyarázta a szó, illetve szavak értelmét. Majd ismét egy kisebb gondolkodásba merültem. - Elszaladtál? - fáziskéséssel ugyan, de fel eszméltem, hogy mit is mondott az előbb.

- Igen, őt meg ott hagytam. Gondoltam, el lesz magába... - egy sóhaj után megrázta a göndör fürtjeit, majd visszafordult, és ismét elmerült az internet végeláthatatlan tengerében.

- Megőrültél?! - Kaptam a fejemhez, majd mellé ugrottam, és egy cseppet kihúztam a széket. - Ránk van bízva, te meg elhagyod?! - rángattam a szék támláját, hogy hatásosabb legyen.

- Elhagytad?! - lépkedett be ijedt arccal Hazel. - Azt akarod mondani, hogy a húgom, kint van egyedül London belvárosában?! - a mondat utolsó felét már elég magas hangon mondta. Az operában nem tudnák kiadni. - Ha viccelsz, akkor csak mondom, ez rossz vicc. - az arca komolyságot tükrözött. Igaz, én sem éreztem másképpen.

- Ha eltűnt, meg kell keresni! - biccentett hátra Harry. A szemöldököm az egekbe szaladt az előző kijelentésére.

- Fogadok, még a telefonja sincs nála! - idegeskedett Hazel, aztán eszmélt - Ahha, szóval el is tűnt? - tette szét a karjait. Én a fejemre csaptam, a göndör pedig megvonta a vállát.

- Nem tűnt el, csak éppen nem tudjuk hol van... - vicsorogtam a böngyörhajúra, aztán irányt változtattam, és Haz felé néztem, aki engem utánozva a fejére csapott. - Keressük meg! - megemeltem magam, és köszönés nélkül hagytam el a haverom szobáját.

- Oké, megvárnál? - csörtetett utánam Hazel, majd - ahogy eredetileg is terveztük -, kiléptük a friss levegőre. - Lehetetlenség... Nem fogjuk megtalálni London belvárosában! Ráadásul ilyen esti időben! - tekintetét a holdra vetette, aminek a fénye ezüstösen csillogott az arcán. Valamiért késztetést éreztem arra, hogy őt bámuljam.

- Kezdjük olyan helyeken, ahol ő szeret lenni! - ajánlottam fel a tanácsomat Hazel megsegítésére.

- Nem foglak kávéházba vinni! - jelentette ki egyértelműen.

- Na de most miért nem? - vinnyogtam, és közben boci szemekkel és kiskutya pofival figyeltem minden egyes rezzenetét. - De, ha egyszer oda szokott menni? Lehet most is ott van! - megérintettem a vállát, majd erőteljesen húzni kezdtem magammal.

- "De"-vel nem kezdünk mondatot! - bökött egyet az orromra. Én körbefordítottam a szemem - Jó lehet! - mosolyra kanyarintotta a száját, aztán a saját erejéből indult tovább. Egészen a kávéházig sétáltunk, mindenféle jármű nélkül. Napfényes utcán ez... el sem merem képzelni, milyen lett volna. Ahogy beléptünk a fejemre kaptam a kapucnit, és próbáltam feltűnés mentesen a pultig sétálni. Már majdnem ott voltam, mikor valaki egy éles sikoly kíséretében a nevemet kezdte kiabálni.

- Rajongók! - körbefordítottam a fejem, Hazelt magammal rántva a kávézó másik végébe "menekültem", aztán szorosan magamhoz öleltem, a fejem a vállára hajtva.

- Nem rajongók, hanem Vinnie, te idióta! - nyomkodott el magától, és elkezdte szedni a lépteit az ellenkező irányba. Nem értem, ha már úgy is találkoztunk, akkor miért kell visítani? Hogy mindenki észrevegyen. Most meg sem merek mozdulni, mert ahogy ő sikított, úgy a többi is.

Hazel Szemszöge*

*Az előző jelenet tipikus rablásnak látszott. Tisztán látszik, hogy Louis fél a rajongóitól...*

- Vinnie!? - szaladtam oda a húgomhoz - A Harryvel való veszekedést követőleg miért nem jöttél haza? - vágtam aggódó tekintetet, hogy éreztessem a húgommal, milyen fontos, persze Lindsey képe végig az arcom előtt lebegett. Meggondolás nélkül öleltem magamhoz a kishúgomat.

- Nem akartam hazamenni, mert Harry is ott van. - mondta szomorú hangom, majd a tekintetét belefúrta az enyémbe.

- Harrynek saját szobája van! Nem kellene vele lenned! Most pedig menjünk! - kedvesen nyújtottam a kezem a húgom felé, és biztató pillantásokkal inspiráltam az indulásra. Megkönnyebbülve elejtett egy félmosolyt, majd megragadta a kezem, és - akárcsak egy szerelmes pár - összekulcsolt ujjakkal indultunk el az ajtó felé. Sokat kellett sétálni hazafelé, mert nem kocsival jöttünk. Egész úton arról beszélgettünk, hogy egyáltalán mi módon kúszott ez az ötlet a fejébe, hogy Hazzaval tegyen egy sétát London körül. Mikor megtudtam a fontos információkat, sikerült az utca végére befordulnunk, ekkor feltette az ismét irányváltoztatásra késztető kérdést.

- És, hogyan alakul Louisval a kapcsolatod? - a száját cukin mosolyra húzta. A szemem kerekedésnek indult, majd a házhoz érve betoltam Vinniet.

- Azonnal jövök, jó? - kérdeztem, miközben azon gondolkodtam, hogy mit is fogok Louisnak mondani magyarázkodás gyanánt. Hogy lehetek ennyire hülye?

- Jó, engem nem zavar, ha nem vagy itt. De hol van Lou? - körbe nézett, majd ki az ajtón - Nem vele jöttél el értem? - a szemöldöke immár neki is magasra szökött.

- De! Épp ez az! - bólogattam, majd az ajtót becsapva indultam újra a kávéház irányába...

11.fejezet

Hey guys!:D Na tehát...ahogy megígértem,itt a rész:DD  Remélem tetszeni fog (és kíváncsi vagyok Nexxxi reakciójára):DDD
Természetesen kommenteket és csillagot elfogadunk!:D

Jó olvasást!

Hazel

*Hazel szemszöge*

-Ki fognak rúgni-siránkoztam,miközben Lou és Zayn még mindig azon vitatkoztak,ki kopogjon.Mintha olyan fontos lenne...
-Na,és aztán?Ha ilyeneket írnak rólunk,te sem gondolod komolyan,hogy itt akarsz maradni-meredt rám szörnyülködve Louis,Zayn pedig egyetértően bólogatott.
Belenéztem a kék szemeibe és megfontoltam,hogy én mondom meg a magamét Mr. Robertsnek.
De nem...dehogy!Mi ütött belém?Sosem tettem meg semmit csupán valaki két szép szeméért...
Megráztam a fejem,ennek ellenére Lou már emelte a kezét,mikor támadt egy mentő ötletem.
-Tényleg nem,de Anya...azt mondta,hogy bármilyen botrány és irány Lindsey-hadartam el.-Ez beleszámít.
Louis ennek hallatán ijedten rántotta vissza a kezét,pontosan azelőtt,hogy az ajtó kinyílt volna.Mr. Robert döbbenten nézett farkasszemet az előtte tébláboló Louval.-Óhajt valamit,fiatalember?

Lou megköszörülte a torkát és...semmi.Egy szót sem szólt,csak Zayn karját lökdöste.Ennyit a határozottságról és a nagy,erős férfiakról.Most egyáltalán nem látszott,hogy ő a legidősebb...
Más esetben kiröhögtem volna őket,de most csak lélegzet visszafojtva figyeltem a reakciójukat.

-Öhm...nem csak érdekből van együtt a One...-kezdte Zayn kihúzva magát,majd itt elhallgatott.
Nem hiszem el,hogy annyira betojt,hogy elfelejtette a bandája nevét!
Nem bírtam tovább, kicsúszott a számon valamiféle röfögéshez hasonlító hang.Gyorsan a számra csaptam a kezem,de elkéstem.Mr.Robert körbenézett a hang forrását keresve/amilyen érdekes arcot vágott,tényleg azt hihette,hogy egy sertés szabadult el a szerkesztőségben/.Tekintete megállapodott rajtam és kérdőn felvonta a szemöldökét.-Hazel?
Mielőtt bármit is mondhattam volna a mentségemre,Zayn közbevágott.

-...Direction!Szeretjük a rajongóinkat!-fejezte be a két perccel ezelőtt megkezdett mondatot.
Kezdtem beletörődni,hogy holnap már Lindsey fog boldogítani,de Lou frappánsan megoldotta a dolgot.Elkapta a csuklóm és eszeveszett tempóban sprintelt a kijárat felé,Zaynnel a nyomunkban.

-Nem gondolod,hogy ez totál égő volt?-lihegtem,már a kocsiban ülve.
-Nem-jelentette ki határozottan,majd beindította a kocsit és hazafelé vettük az irányt.-De egy pár napig ne menj be-tette hozzá és a visszapillantóból kaptam egy tipikus Tomlinson-vigyort.

***

-Én mondtam,hogy Lou ötletei szarok-jelentette ki Niall két falat Nando's-os csirke között,miután elmeséltem neki és Liamnak a szerkesztőségben történteket.
Elszörnyedve néztem rá.Legalább egy órát voltunk oda,de még mindig a kaját tömte magába.Ha sokáig kell néznem,ahogy zabál,a végén még engem fognak kórházba vinni ételmérgezéssel.
-Semmi ilyesmit nem mondtál,Szöszi.Sőt,ha jól emlékszem,elég erőteljesen támogattad-huppantam le Liam mellé egy joghurt társaságában.Niall sértődötten felhúzta az orrát és beletemetkezett az ebédjébe./Vagy ki tudja,nála ez melyik étkezésnek számít./Így hagytam a szöszit vigasztalódni és inkább Liamhez forduktam.Bár még nem beszéltem vele sokat,mégis,a bandából talán ő tűnt a legnormálisabbnak.
De ezt gyorsan cáfolta azzal,hogy felugrott és rémült arccal menekült.
-Most meg mi baja?-fordultam sóhajtva a két megmaradt fiúhoz.
-Kanálfóbia-bökött Zayn a kezemben tartott kanálra,amivel a joghurtom szándékoztam elfogyasztani,de erre a kijelentésre leesett az állam.
-Ti egyszerűen...
-Tehetségesek és jóképűek vagyunk?-próbált segíteni Niall.
-Nem,inkább valami olyasmit akartam mondani,hogy teljesen hülyék-javítottam ki.
Csak szivatnak.Mondhatom azt,hogy a világ legjobb pasijai,de teljesen idióták.
-Oké,foglaljuk össze.Niall kajamánia,Lou répamánia,Liam fél a kanalaktól,Zayn te mindig a hajaddal vagy elfoglalva és Harry...-itt egy picit gondolkodnom kellett,ugyanis Harryről nem jutott eszembe semmi.
-Meztelenkedik-rántotta meg a vállát Zayn.
Ijedten néztem körbe,de a göndörnek semmi nyoma nem volt.Ha jobban meggondolom mióta visszajöttünk nem láttam...
Lou pedig mintha csak olvasott volna a gondolataimban,leszáguldott a lépcsőn és Niallhez lépett.
-Hol van Hazza drága?-kérdezte hisztérikusan.
-Nem tudom-nyammogott Niall.
Louist láthatólag teljesen letaglózta,hogy fogalma sincs a rámenős Bongyorka hollétéről.Végignyúlt a kanapén és szomorúan a plafont kezdte tanulmányozni.Mostanában túl sokat nézi a vízszintes falfelületet.Határozottan nem tesz jót neki.De aztán gondolkozni kezdtem...és olyan gyorsan pattantam fel,hogy a fiúk meglepetten ugrottak egyet.
-És Vinnie?-mielőtt választ kaptam volna,biztos ami biztos alapon letettem a joghurtos dobozt.Ahogy elnézem nekem kellene feltakarítom...
Niall csak egy vállrándítással válaszolt.Még mindig meg volt sértődve,amiért leszőkéztem.De ha egyszer az?!
Lou feltápászkodott és mellém lépett.Ránéztem és tudtam,hogy arra gondol,amire én.

10. fejezet

Sziasztok! :DD Nexxxi vagyok, Hazel új "írótársa" :DDD igazából, hálás vagyok, hogy segíthetek neki az írásban! :D ez a kis átfogó rész Louis szemszögéből lesz látható remélem nem baj:)))

Louis Szemszöge*

- Louis, hidd el, ezt nem én írtam... - sóhajtott Hazel, miközben az újságból rám emelte a tekintetét.
- Biztos nem. Azért áll a neved a cikk után. - fordítottam tekintetem ismét a plafon felé. Ami azt illeti, ez tényleg megrázkódtatásként ért.
- Nem... én írtam! Tényleg nem hiszed el? - próbált rávenni, hogy higgyek neki, de nálam ez nem volt olyan egyszerű...
- De, elhiszem! - nem éppen meggyőző hangnemben vágtam a fejéhez, aztán lassan felálltam, és lerobogtam a lépcsőn, egy jól irányzott mozdulattal a többiek közé vetettem magam a kanapéra, aminek az eredménye az volt, hogy Niallnek is sikerült felébrednie.
- Sikerült túl tenned magad rajta? - A tévénézés közben ránk telepedett csendet Liam törte meg... igazán sikeresen.
- Túltennem? Mégis min? - fordultam felé.
- Tudod... a cikken. - horkolt fel Harry. Bár jól tudtam miről beszélt Liam, Harry szavai mégis... újra lehengereltek.
- Hagyjuk a cikket, jó? Nézd a tévét, Bongyorka! - Unott hangnemben válaszoltam, miközben a legutáltabb nevén szólítottam Hazzat. Újra csendben lettünk, és sikerült ismét a tévére koncentrálnunk, mikor egy halk dörömbölés mindennek véget vetett. Hazel volt az.
- Még mindig mérges vagy, azért amit nem is én követtem el? - ékelődött közém és Harry közé.
- Félre érted, mérges eddig sem voltam. Csak csalódott. - néztem körbe a körülöttem ülőkön. - De azt hiszem, a konyhában jobb helyem lenne! - mondtam, utalva arra, hogy kell egy kis répa. ~Minden rajongónk azt hiszi, hogy répabuzi vagyok, csak mert egyszer kijelentettem valamit. De áhh...cseppet sem vagyok olyan megrögzött, mint amilyennek a rajongók képzelnek. Megeszem a répát, mint bárki más, viszont az életemet nem adnám oda érte.~ ezek a gondolatok futottak végig a fejemen, miközben szeleteltem a narancssárga zöldséget. Persze gondolhattam volna, hogy Haz nem hagyja annyiban ezt a dolgot, és utánam jön...
- Louis... - hallottam, ahogy valaki a nevemen szólít, méghozzá az ajtó felől. Egy pillanatra abba az irányba sandítottam a tekintetem, közben kinyögtem egy "Ha?"-t. - Tényleg azt hiszed, hogy azt én írtam? - kérdezte megelégelően.
- A te neved állt mögötte! - lehet, kicsit feszült volt a hangulat, ezért úgy döntöttem, eresztek rajta egy kicsit, és hozzávágtam pár répakarikát.
- Kezd enyhülni a szíved? - jött kicsit közelebb.
- Nem vagyok haragtartó! - tettem fel a kezem, közben nem tudtam megállni, hogy ne mosolyogjak - Hogy bizonyítod, hogy nem te voltál? - komolyodtam vissza.
- Ahj, ez most komoly? - nevetett. Láttam rajta, hogy tényleg nem ő írta, csak nem tudja bizonygatni...
- Jó, ha viszont tényleg nem te írtad, akkor balhét kell csinálnunk! - leraktam a kést, és a többiekért futottam, akik még mindig a szobában tanyáztak, a tévé előtt tengetve a perceket. - Srácok! - ugrottam közéjük, és a távrángatót megragadva kinyomtam a szórakozásuk forrását. - Balhé van! - kiabáltam pár centiről a fülükbe, de úgy, hogy az egész ház belezengett.
- Nem kell balhé! - jött ki Hazel a konyhából rákvörösen.
- Hidd el, néha nekünk is szükségünk van a mulatságra! Igaz, göndör? - átkaroltam Harryt, aki csak vihorászott és bólogatott.
- Tényleg sajtóbotrányt akartok csinálni? - Liam felénk fordította a tekintetét, és értetlenkedett... tipikus.
- Igen, akarunk! - ugrott fel a helyéről a tejfölszőke barátunk, és a Nando's-os kajáját lóbálva szaladgált körbe-körbe. Mi lelte ezt a kölköt?...
- Hol van Zayn? - Hazel hirtelen megszólalt, mire mindenki rá kapta a tekintetét. Körbenéztünk és lááám...Zayn tényleg nem volt itt...
- Nem nagy ügy, gondolom WC-n van! - rántotta meg Liam a vállát, mire kifújtuk a levegőt, és folytattuk az őrült dolgainkat.
- Holnap bemegyünk oda ahol dolgozol! - pattantam Hazel mellé, aki megrázta a fejét. - Nem akarod? - Ismét felvettem a komoly hangnemet. - Hát, ez csak egyet jelent! Hogy mégis te írtad a cikket!
- Mi?! - kerekedett ki Haz szeme az ijedtségtől. - Én... ilyet mondtam volna? Menjetek nyugodtan! De én nem megyek!...
- Oké, megyünk is! Ugye srácok? - a kanapé körül nyüzsgő tömeg felé indultam. Mikor odaértem /a kemény 5 lépés távolságból/ újra megkérdeztem.
- Persze, hogyne? De, ha Hazel nem szeretné?! Nem kell mindig az ellenkezőjét csinálni annak, amit a másik mondd, Lou... - tette a becsületest az Ír fiú. majd megrángatta a vállát, és zabált tovább.
- Elakadtam. Most akkor ki van benne? - tettem fel a kérdést, amire nem érkezett válasz. - Senki?! Srácok... - húztam el nyávogva a szó végét. Liam leintett. Végre Zayn is a látótávolságon belülre került. Le is támadtam. - Zayn!! Drága egyetlenem! Ugye te benne vagy?? - borultam a nyakába
- Lou, ne buzulj! - kicsit hátrébb tolt magától, majd folytatta egy vagány mosoly kísértében - Persze, benne! Miben is?
- Abban, hogy bemegyünk a szerkesztőségbe, és botrányt csinálunk, mert hogy azt a cikket nem Hazel írta! - magyaráztam, közben mutogattam a kezemmel.
- Louis, ebben te biztos vagy? Van bizonyítékod? - idegeskedett Liam.
- Annyi nekem elég, hogy Hazel azt mondja! - mondtam magabiztosan, és leültem a világosbarna hajú Liam mellé.
- Köszönöm, Lou... - mellém sétált Hazel, és megsimogatta a fejem, így összekócolva a hajamat.
- Semmiség! - felálltam, és magamhoz öleltem... jó, magamhoz szorítottam Hazelt. - Induljunk most! Zayn? - felé kaptam a tekintetem. Ő bólintott és felállt. Mivel más választásunk nem volt, hárman mentünk a kocsihoz.

***
- Kopogj te...! - húzta a száját Zayn.

9.fejezet

Hej!:D   Na,hát helyzet a helyzet...nyugodtan szidhattok!Megígértem,hogy hozom hamar a részt,ahhoz képest....
De itt van és mostantól lesz egy írótársam ALEXIS(vagy úgy is ismerhetitek,hogy NexxxiGold)   és a következő részt már ő hozza!:)

Ez a másik blogja:

http://directionlovestory.blog.neon.hu/

(ajánlom elolvasni,mert nagyon jó!:DD )

De nem húzom az időt,jó olvasást és véleményeknek örülnék! Pár komment...vagy csillag...vagy ilyesmi...aztán Nexxxi hozza is a részt!:DD

Love,Hazel

-Minden megvan?-aggodalmaskodott Anya.
-Már harmadjára kérdezed.Igen,minden itt van-forgattam a szemem mosolyogva.
-Nem tetszik ez nekem.Még felhívhatnám Lindseyt...
-Anya,Louékhoz megyünk-jelentettem ki,miközben bedobtam az utolsó táskát is a csomagtartóba.

Csendben tettük meg az utat,csak én utasítottam néha Anyát,hogy merre menjen.Vinnie szokatlanul szótlan volt,bár meg tudtam érteni.Az ő szemével nézve,nem mindennap adatik meg,hogy a kedvenc bandájával találkozhat,sőt három teljes hónapig velük lakhat.Kicsit én is ideges voltam,hiszen a srácok közül csak Lou-t ismerem jobban.
A feszültség csak fokozódott,mikor közöltem Anyával,hogy megérkeztünk és leparkolt a hatalmas ház előtt.Vin mocorogni kezdett,majd kipattant a kocsiból és a bőröndjeivel kezdett foglalatoskodni.Éppen követni akartam a húgom példáját,de Anya a kezét a vállamra téve jelezte,hogy mondandója van.
-Haz drágám,én bízom benned.Nem szeretnék botrányokról hallani se veled,se a húgoddal kapcsolatban-nézett szigorúan Anya.
-Nem fogsz,ígérem-nyomtam egy puszit az arcára,amitől megenyhült a pillantása.Kimásztam a kocsiból és átvettem Vinnietől a pakolást,amíg ő is elbúcsúzott Anyától.

-Ha odaértem,hívlak.Legyetek jók!-integetett,majd elhajtott.Megvártam,hogy bekanyarodjon,aztán vigyorogva a húgom felé fordultam.
-Mehetünk?-villantottam felé egy száz wattos mosolyt és az ajtó felé indultam.Becsengettem és pár másodperc múlva az ajtóban megjelent Harry fürtös feje.
-Sziasztok-mosolygott,de gyorsan lehervadt a vigyora.-Gyertek be.
Nem értettem mi baja,biztos csak rossz nap vagy ilyesmi,úgyhogy csak vállat vontam és Vinnie-re néztem.Döbbenten meredt Harryre,a kezével csápolt és már nyitotta a száját.
-Nehogy sikítani kezdj!-karon fogtam és bevonszoltam, mielőtt hisztirohamot kapott volna.
Az előszobában hagytuk a bőröndöket és Harry után beléptünk a nappaliba,ahol Louis kivételével az összes fiú tartózkodott.
-Sziasztok-integettem vidáman -Lou?
-A szobájában-felelt Harry,szemét a TV-re szegezve.
-Nem is üdvözöl?-nevettem.
-Ez érthető-vágott közbe Zayn gúnyosan.
Arcomról lehervadt a vigyor.Ezeknek meg mi bajuk van?Vártam egy kicsit,de éreztem,hogy nem fognak többet mondani.
-Na jó,hol van Lou szobája?-fordultam a hozzám legközelebb eső személyhez,ez esetben Niallhez.
-Nem hiszem,hogy látni ak...
-Hol van Lou szobája?-ismételtem el a kérdést.
-Fel a lépcsőn,aztán balra az első ajtó-jött a válasz Liamtől.
Sarkon fordultam és kettesével szedve a lépcsőfokokat felcaplattam.Megálltam az ajtó előtt és kopogtam,de nem jött válasz,ezért lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába.Louis az ágyon feküdt és egy plüss répát dobált a plafon felé.Leültem mellé és szótlanul figyeltem.Nem úgy tűnt,hogy hozzám fog szólni,ezért én törtem meg a csendet.

-Mi a baj,Lou?
-Tényleg nem tudod?-nevetett fel gúnyosan.
-Nem Lou,nem tudom.Úgyhogy igazán elmagyarázhatnád-ütöttem az ágyra mérgesen.
Megforgatta a szemeit,megragadta az éjjeliszekrényen heverő újságot és az ölembe dobta.Lenéztem az előttem heverő újságra,ami a Starzone magazin legújabb példánya volt.A címlapon az a kép virított,amit én készítettem az interjú napján,ezzel a címmel:One Direction-Álombanda vagy átverés?
Értetlenül pillantottam Loura,de csak intett,hogy folytassam.Megkerestem a cikket és olvasni kezdtem.
'A britek legújabb üdvöskéi egyre nagyobb sikereket tudhatnak magukénak és napról napra több tinit kap el a Directioner-láz.De vajon elég ez?Újabban olyan hírek röppentek fel,miszerint a banda csak érdekből van még együtt.Valóban nem érdeklik őket a rajongók vagy ez csak egy újabb alaptalan rágalom?A következő számból megtudhatják.
Hazel Godvin'
Döbbenten leengedtem az újságot és Lou fájdalmas arcával szembesültem...

8.fejezet

Hy everybody! El sem tudom,mondani mennyire szégyenlem magam,amiért csak most hozom a következőt...de van emellett egy másik blogom is és azt rendezgettem.

De itt az új rész friss és ropogós,most írtam:DD
Na,remélem tetszeni fog lehet írni nyugodtan kommentet! ^^  Nem írok számot,de valamennyit várok,csak azután jön a következő! :))
Jó olvasást!

A húgom után rohantam,de becsapta előttem az ajtót,kis híján az orromra.
-Vinnie,nyisd ki légyszíves!-kiabáltam.
-Húzz innen!-jött a húgom kedvesnek nem mondható válasza a zárt ajtó mögül.
Más helyzetben már jól megrángattam volna,amiért ilyen gyerekesen viselkedik,de most tartoztam neki egy magyarázattal.Kár...
-Raquel,ha nem nyitod ki,esküszöm,hogy...-dörömbölni kezdtem az ajtón,de ijedten kaptam vissza a kezem,mikor kicsapódott az ajtó.Majdnem sikerült orrba vágni Vinnie-t.
-Mi van?-morogta,miközben hátat fordított és visszalépkedett az ágyához.
Büszkén elvigyorodtam.Ha Raquelnek szólítottam mindig betojt és nyugodtan közölhettem vele a mondandómat,anélkül,hogy gúnyos megjegyzéseket tett volna.
-Az a bajod,amit odalent láttál,ugye?-biztonsági okokból ezzel a kérdéssel indítottam.Mert mi van,ha mondjuk csak az a baja,hogy rossz jegyet kapott vagy lecseszték,mert elrontott egy lépést a próbán...Na,jó kétlem,hogy emiatt hisztizne.Tüntetően hátat fordított és felhúzta az orrát.Oké,tuti,hogy Lu-Lu a baja.
-Na,ide figyelj...
-Kösz,jó megtudni,hogy Louis Tomlinson a puszipajtásod-vágott a szavamba.Mibe,hogy direkt...
-Maradj már-felpattantam és járkálni kezdtem.-Louis és én kicsi korunk óta ismerjük egymást.Szomszédok voltunk Doncasterben,de mi elköltöztünk és azóta nem láttam.Ma is véletlen találkoztunk,ugyanis eddig fel sem ismertem-fejeztem be egy vállrándítással.
-Nem ismerted meg a legjobb barátod?-forgatta a szemeit a homlokát ütögetve.
Fú,ez milyen idegesítő szokás.És ami a legrosszabb,hogy tőlem tanulta.

-Kopkop.Bejöhet egy szegény férfiú,akit teljesen elhanyagoltak?-Louis még végig sem mondta a kérdést már az ágyon terpeszkedett.
-Persze,de hol itt a férfi?-néztem körbe gúnyosan az említett hímnemű egyed után,szándékosan kihagyva azt a helyet,ahol Lou fetrengett.
-Csak,hogy szóljak ez már a második-emelte fel az ujját fontoskodó fejet vágva.
-Majd észben tartom-kacsintottam rá-Ja,igen...Lou,ő az én kis húgom,Vinnie-szándékosan 'elfelejtettem' bemutatni,had főjön kicsit a buksija.
-Aha,sejtettem.Ugyanúgy drámázik,mint te-vigyorgott.
Felmutattam a középső ujjam,mire látványosan a szívére szorította a kezét.
-Kettő-egy-tátogta,majd Vinniehez fordult-Szia,Louis vagyok,de szólíts Louisnak.
-Uramisten-hápogott(igen értelmesen)a húgom.
-Nem,hanem Louis.De ha akarod,az is lehetek-húzta fel a szemöldökét.
-Na,oké.Elég lesz-láttam Lou-n,hogy tiltakozni akar,ezért gyorsan folytattam.-Nekünk Vinnie-vel el kéne kezdeni pakolni.

A normális emberek ilyenkor általában megköszönik a vendéglátást és helyeselve elhúznak.Hiba volt azt hinni,hogy Lou is közéjük tartozik.Nem úgy tűnt,mint aki felemeli a popóját és haza kocsikázik.
-Biztos téged is hiányolnak már a srácok-álltam elő egy újabb ötlettel.
-Legfeljebb Harry,de majd este kiengesztelem-vigyorgott rám,majd saját magát kezdte csodálni a húgom falán,ami tele volt plakátolva velük.(Esküszöm,még tetszett is neki,hogy magát nézegetheti.)
Undorodva rázkódtam össze,amikor rájöttem,hogy akarja kiengesztelni Haroldot...(Fúúj!).Vinnie-től hiába is vártam volna segítséget,csak meredt szemmel bámulta Lou-t.(Már kezdtem félni,hogy kiesnek...)
Egyedül akkor nyikkant egyet,mikor Lou,Harold megbékítéséről beszélt.Ezt rögtön felfogta...de arra nem kapcsol az agya,hogy el akarom távolítani Louist a házból.(magyarul ideje lenne haza húznia...).
Kitaláltam egy tökéletes tervet és biztos voltam benne,hogy Lou két percen belül a kocsijában fog ülni.
-Hé,Lu-Lu-leültem mellé és a füléhez hajolva suttogtam tovább.-Harry valami olyasmiről beszélt,hogy répairtást fog tartani...
-Mi??-visított fel kétségbeesetten.-Nem!A répáim!
Ez megtette a hatását.Louis felpattant és olyan gyorsant rohant ki a szobából,hogy csak egy foltot láttam belőle.Kitört belőlem a röhögés.Le kellett ülnöm,ha nem akartam összeesni.Az egész testem rázkódott a nevetéstől,igaz,kicsit sajnáltam Louist,hogy így becsaptam.Mit kapok tőle ezért...
-Hazel...

Hoppá.Vinnie-nek visszajött a hangja.Felemeltem a kezem,hogy várjon egy kicsit.Úgyse hallanám a röhögéstől,hogy mit mond.Próbáltam abbahagyni,de amikor eszembe jutott Lou rettegő arca,ahogy a répái segítségére siet,újabb nevetésroham tört rám.
Amikor kezdtem lehiggadni és úgy éreztem,sikerül nyugodtan végighallgatni Vinniet,intettem neki,hogy mondhatja.
-Elmondanád,hogy miért is kell nekünk pakolni?
Két másodperc alatt lehervadt a mosoly az arcomról.Louis bosszút fog állni a répás poénért és minden eszköze,sőt lehetősége is lesz,ha odaköltözünk...
-Hm...hát,hogy is mondjam...a a fiúkhoz költözünk három hónapra!-visítottam el a mondat végét,mire Vinnie is sikítani kezdett.De ő a döbbenettől,én meg attól,hogy hamarosan Louis kezei közé kerülök...

7.fejezet

Haliihóó!:D  Itt a következő rész,de ez inkább csak olyan átkötő rész,mert valahogy el kellett juttatni a célszemélyt a megadott helyre.Nem bővelkedik 1D-s tagokban,nem túl izgis,de azért van benne poén:P   Kommentelni ér;)

Az előzőhöz is olyan aranyosak voltatok,hogy csupa jó dolgot írtatok*-*   Imádok mindenkit,puszii ^^

Jó olvasást! :))

-Nem!Szó sem lehet róla!-jelentette ki határozottan anya.

Kétségbeesetten pillantottam Louis-ra,aki mellettem ácsorgott erősítésként. Tudtam,hogy anya nem fog örülni,ha meghallja,azt tervezem,azt az időt,amíg távol van,öt kamaszfiúval akarom eltölteni(akik nem mellesleg sztárok),a szerinte szuper megbízható és felelősségteljes barátnője helyett.Az viszont kiment a fejéből,hogy ez a megbízható barátnő volt az,aki elhagyott egy bevásárlóközpontban.Szóval,ennyit a felelősségtudatról.
Még az sem lendített sokat a helyzetemen,hogy Louis Tomlinsonról volt szó,aki a legjobb barátom és valószínűleg sosem volt teljesen százas,mégis rábíznám az életemet is.

-Nem költözöm Lindseyhez három hónapra.Az a nő lökött!-böktem ujjammal a homlokomhoz.
-Linds nem lökött,csak kicsit máshogy gondolkodik-győzködött anya.
Egyszerre nyikkantunk meg Louisval,mire Mr. Carrot hangosan felnevetett.Inkább nem kezdtem el sorolni anyának,miért is nincs igaza.
-Anya,hisz ismered Lou-t!Mi történhetne,ha ő is ott van?-azt nem tettem hozzá,hogy akkor van a legnagyobb káosz,ha Louis is jelen van.A hangom két oktávval feljebb csúszott.-Kérlek!
-Norah,nem lesz semmi gond.A fiúk is beleegyeztek.-próbált segíteni Louis,de a srácok említésével csak rontott a helyzeten.
-Azt elhiszem,Louis drágám-villogott mérgesen anya szeme.
Kezdtem én is dühös lenni.Anya imádta Lou-t,de úgy tűnt ebben a kérdésben,még ő sem tudja meggyőzni.Mégis mitől fél?Hogy amint beteszem a lábam megerőszakolnak?

-Pár hét múlva betöltöm a 18-at.Nem vagyok már kislány,ezt végre te is észrevehetnéd!-emeltem fel a hangom ingerülten.
Anya olyan arcot vágott,mintha ott helyben fel tudna pofozni,de valószínűleg rájött,hogy nem fogok Lindseyhez költözni.
-Rendben.Mehettek,de ha bármi olyat hallok...-nem tudta végigmondani,mert rávetettem magam és szorosan megöleltem.
-Köszi-suttogtam a fülébe és gyorsan letöröltem egy könnycseppet,hogy se ő,se Lou ne láthassa,mennyire örülök.A végén még azt hinnék megkedveltem a többi négy idiótát és szeretném őket megismerni.
-Mikor indulsz?-lazítottam az ölelésemen,hogy láthassam az arcát.
-Két nap múlva.Mr. Roberts szerint nincs értelme halogatni.-simított végig a hajamon.-Vinnie-nek,hogy akarod elmondani?
-Megoldom-bólogattam.
Elengedtem anyát és fülig érő vigyorral Louishoz léptem.

-Ahhoz képest,hogy ilyen kicsi vagy rettentő rámenős tudsz lenni-vigyorgott és átölelte a vállam.Kuncogni kezdtem és jó erősen a hasába nyomtam az öklömet.
-Hé,ez súlyos testi bántalmazás,az új lakótársad ellen!-dörzsölte fájdalmas arccal a hasát,ahol eltaláltam.-Lehet,hogy mégis jobb ötlet lenne Lin..
-Ki ne mondd!-tapasztottam a szájára a kezem.
Anya csak egy mosollyal a száján figyelte az idétlenkedésünk.
-Lou,ne!Ez nem vicces!-sikítottam,amikor végignyalta a tenyerem.-Fúj!
-Rosszabbak vagytok,mint a gyerekek!-nevetett anya.

Lou rám vigyorgott,majd egy puszit nyomott a fejemre.Pár másodperc múlva egy halk sikoltást hallottam,majd csörömpölést.Megfordultam és Vinnie-t pillantottam meg,aki dühtől remegve,könnytől csillogó szemekkel meredt rám és Louisra.A lába előtt a kedvenc bögréje hevert,apró darabokra törve.Valószínűleg elejtette,amikor meglátta,hogy Louis-val ölelkezem.Nem érthette a helyzetet,hiszen nem magyaráztam el neki,nem tudott semmiről.Úgy tűnhetett,mintha eltitkoltam volna előle,hogy a legjobb barátom,az ő kedvenc bandájának a tagja.Felé léptem és kinyújtottam a kezem.Nem is tudom mit akartam ezzel a mozdulattal...talán elmagyarázni a dolgot.Bocsánatot kérni.Vagy mentegetőzni.De nem tudtam megszólalni,mert megvetően rám nézett és felrohant az emeletre...

6.fejezet

Hahóó mindenki! :)    Itt az új fejezet és wáááh...nagyon köszönöm az előzőhöz a kommikat! *-*   annyira jó olvasni! Ez ösztönöz,hogy továbbírjam:D Ehhez a részhez is ilyen jókat várok:D és legalább ennyit:P    na,de nem beszélek tovább...Jó olvasást! ^^

(Ui.: Louis  olyan szexi ezen a képen.$$ :DDD )

(Ui.2:Akinek van ötlete,hogy mi lesz a folytatás,kíváncsian várom!:))   )

Harry olyan hangokat produkált mögöttünk,mintha valami megakadt volna a torkán.Louis is meghallotta,mert elengedett és mindketten Böngyörke felé fordultunk,aki azzal próbálkozott,hogy visszafojtsa a kitörni készülő röhögést.
-Lu-lu?-bökte ki nagy nehezen.Elképedve ráztam meg a fejem.Komolyan ez jött le neki az egészből?Inkább egy olyan kérdést vártam volna,hogy 'ti ismeritek egymást?' vagy ilyesmi.
-Csak egy idióta becenév-motyogta Louis vörös arccal.
-Ti meg honnan ismeritek egymást?-kérdezte meglepetten Liam,miközben átlépett Harry-n,aki röhögve fetrengett a földön és valamit motyogott,ami nagyon úgy hangzott,hogy 'Lu-lu'.
Köszi Liam.Végre egy értelmes kérdés.
-Ó,még nagyon régről,olyan hat-hét éves lehettem.Hazelék akkor költöztek Doncasterbe,szomszédok lettünk és összehaverkodtunk.-magyarázott lelkesen Louis,valószínűleg,hogy terelje a szót,közben Harry-t leste a szeme sarkából,aki még mindig motyogott és folyamatosan vigyorgott.
Vetettem rá egy mérges pillantást,majd Lou-t figyeltem,aki kezdte visszanyerni az eredeti arcszínét és vidáman ecsetelte a megismerkedésünk történetét.Nem tudtam elhinni,hogy nem ismertem fel a gyerekkori legjobb barátom.Igaz,régóta nem láttam,emellett kicsit megváltozott és persze felnőtt,de akkor is.Imádtam Louis-t az összes hülyeségével együtt és nagyon szenvedtem,amikor anya új munkát kapott,ezért el kellett költöztünk Doncasterből Londonba,őt pedig ott kellett hagynom.
-Te még emlékszel erre?-csodálkozva néztem Louisra.
-Nem felejtem el az első nagy szerelmem!-kacsintott rám,amivel elérte,hogy az én arcom is hasonlítson egy értett paradicsomra. Erre már Harry is felkapta a fejét és figyelmeztetően Louis-ra meredt.
-És mit csináltatok?-Zayn-nek is megjött a hangja,amiben egy nagy adag kíváncsiság bujkált.Harry abbahagyta Lou fixírozását és Zayn-re vigyorgott.
-Sakkoztunk-jelentette be egyszerűen,mintha természetes lenne,hogy ezt a játékot egymáson fekve kell játszani.
-És nyertél?-vigyorgott kajánul Lou.-Remélem,a répám nem látott semmit!-visított fel és a szekrényen heverő plüss répához futott,felkapta és heves ölelkezésbe kezdett vele.Persze,majdnem elfeledkeztem a sárga zöldség iránti szenvedélyéről.
-Ez mind szép és jó,de foglalkozhatnánk azzal,hogy perceken belül éhen halok?-óbégatott közbe Niall,amiért végtelenül hálás voltam neki.Ugyan tudtán kívül bár,de megakadályozta,hogy elfajuljon a beszélgetés.Legalábbis azok ketten úgy viselkedtek,mintha Lou épp azon kapott volna rajta,hogy Harry-vel lepedő akrobatikázunk.
-Persze édesem-cuppogott Harry Niall felé,mire az rémült arccal hátrálni kezdett és majdnem átesett Liam-en.
Nevettem volna,ha nem vagyok ennyire ledöbbenve a helyzet abszurditásán.Eljövök egy szinte idegen sráccal,aki nem mellesleg egy népszerű banda tagja és összefutok a gyerekkori legjobb barátommal,aki szintén ugyanennek a bandának a tagja.És milyen banda?Persze,hogy minden tinilány álma,a One Direction.De igazából meg sem lepődtem,hogy mindez velem történik.
-Hahó,itt vagy még Hazel?-lengette meg Liam a kezét előttem,mire ijedtemben majdnem a nyakába ugrottam.-Mi?Ja...igen.
-Oké,csak mert csörög a telefonod.-mosolygott huncutul.
-Óó...tényleg.-legszívesebben elsüllyedtem volna.De jó mélyre.Előkaptam a telefonom,ami az egyik kedvenc dalom játszotta.Megkönnyebbülten és kissé mérgesen tudatosult bennem,hogy a hívó anya.

-Szia édesem,hol vagy?Nincs semmi bajod,ugye?Már rég itthon kellene lenned.-aggodalmaskodott.
-Semmi bajom és rég otthon lennék,ha be tudtam volna jutni.-válaszoltam,ügyesen kihagyva azt a részt,hogy hol is vagyok éppen.-Hol a francban van Vinnie?
-Péntek van,kicsim.Ilyenkor van a táncórája.
Hát persze.Teljesen elfelejtettem,hogy a húgom péntekenként hip-hop órákra jár,Amberrel és Torieval,a két örökösen viháncoló barátnőjével.
-Ez teljesen kiment a fejemből-motyogtam.-Na,és te?
-Bent kellett maradnom a szerkesztőségben.-válaszolt gondterhelten.-Mr. Robert rám bízott egy fontos projektet.
-De,hát ez szuper!-ujjongtam.-Vagy nem?
-Persze az,de ahhoz három hónapra Olaszországba kell utaznom.
-Micsoda?-az összes levegő kiszaladt a tüdőmből.
-Tudom,hogy ez váratlanul ért,de addig odaköltözhettek Lindseyhez.Haz,ez egy óriási lehetőség!-anya már szinte könyörgött.
Úgy éreztem,ha elutasítom ezt az utazást,azzal anya álmait töröm össze.Viszont irtóztam még a gondolattól is,hogy azt az időt,amíg távol van,Doncarterben töltsem a dilis barátnőjénél.Tekintetem megakadt a fiúkon,akik szokatlanul csendben figyeltek.Egy idióta ötlet kezdett megfoganni az agyamban.
-Rendben.-sóhajtottam.-Egy feltétellel.Nem megyünk Lindseyhez.
-De akkor mégis hol fogtok addig lakni?-kérdezte megütközve anya.
-Sokkal jobb helyet találtam-pillantottam vigyorogva Lou-ra.-Ha hazaérek mindent elmagyarázok.

5.fejezet

-Tudom-krákogtam.
-Igen,sejtettem.Mindig ez van,sosem tudok rendesen bemutatkozni.-húzta el a száját.-De,te kérdezted a múltkor-és arcára újra kiült a tipikus Harry-s vigyora.
-Ezt is tudom-ez az Hazel,csak így tovább és sikeresen leégeted magad!Nem sokszor beszéltem fiúkkal az elmúlt pár évben,az egyetlen pasi,akivel öt mondatnál többet váltottam,az Josh volt.De ő olyan,mintha a bátyám lenne,ezért nem számít.
-Esetleg a neved is tudod?-látszott rajta,nehezen bírja megállni,hogy ne röhögje el magát.
-Miért mondanám meg?Nem is ismerlek.-ráncoltam a homlokom.Nem válaszolt,ezért egy pillanatra azt hittem megfogtam.De csak egy pillanatra.
-Általában ezért szoktunk bemutatkozni.-húzogatta a szemöldökét.
-És ha nem akarlak megismerni?-vigyorogtam rá ördögien.
-Harry Styles-t?Kizárt dolog!-vágta rá azonnal egy kacsintás kíséretében.
-Helyben vagyunk.Gondolhattam volna,hogy te is olyan vagy.Köszi,de ebből nem kérek.-emeltem fel tiltakozón a kezem.Ezzel most sikerült meglepnem.
-Milyen vagyok?-kérdezte meghökkenten.
-Öntelt,egoista híresség,aki azt hiszi mindent megkaphat-jelentettem ki határozottan.
-Hát,ezt még sosem vágták a fejemhez.-túrt bele göndör fürtjeibe és lehajtotta a fejét.-Tényleg ilyen rossz,ahogy hangzik?
-Tűrhető.-próbáltam enyhíteni az előző beszólásomon.-Hazel Godvin.-tettem hozzá egy sóhajtás kíséretében.
Felkapta a fejét és vidáman méregetett.-A számod is megadod?-sandított rám nagy szemekkel.
-Neked nem az interjún kéne lenned?-ráztam a fejem nevetve.
-De,igen.Megyek is..-lépett egyet felém-..amint megkaptam a számod.-vigyorgott az arcomba.
-Lehetetlen vagy,Styles.-kopogtattam meg a fejem,de lediktáltam a számom,úgy is addig nyaggatott volna,míg ki nem szedi belőlem. Elindultam haza,ő pedig vissza az épületbe.

*

-Ne,ez nem lehet igaz!-rángattam a kilincset,de az ajtó nem engedett.Hol van anya és a húgom?Hiába hívtam őket,egyikőjük sem vette fel.Nem tudtam mit csináljak.Mégsem álldogálhatok addig itt,amíg haza nem jön valaki!Aztán eszembe jutott a megoldás.Harry!

-Szia Harry,Hazel vagyok.-szóltam bele halkan,amikor végre felvette.
-Óóó.Helló.Máris hiányzom?-hallottam a hangján,hogy jól szórakozik.Megforgattam a szemem,de figyelmen kívül hagytam a kérdést.
-Van egy kis gond...
-Tudom,halálosan belém szerettél,de hidd el nem tehetek róla!
-Harry!
-Oké,hallgatlak.
-Itt állok a házunk előtt és nem tudok bemenni.El tudnál jönni értem vagy valami?
Rögtön belement,hogy azonnal idejön értem.Megadtam a címet és a lépcsőn üldögélve vártam.Azt mondta eljön,mégsem reménykedtem semmiben,de tíz perc múlva befordult a házunk elé és vigyorogva integetett,mire odaszaladtam a kocsihoz.
-Hogy tudtál lelépni az interjúról?
-A srácok kimentettek.Na,jössz vagy nem?
Beültem mellé,erre megint elővette a vigyorát.-Hová megyünk?-sandítottam rá.
-Hozzánk.
-Szerintem ez rossz ötlet.-rángattam idegesen a kabátom ujját.Csak pár órája ismerem,jóformán nem is tudok róla semmit és most itt ülök a kocsijában,úton a háza felé.Mégis jobban hangzik ez,mint hogy a házunk előtt csövezve várjak anyáékra.

Harry leparkolt a hatalmas házuk előtt,majd berángatott magával.Csodálkozva néztem szét,de nem sok időm volt,ugyanis Harry-nek az a szent meggyőződése támadt,hogy mindenképp meg akarom nézni a szobáját.Magával vonszolt,végigdőlt az ágyán és onnan vigyorgott fel rám.-Na,és mit csináljunk?
-Sakkozzunk.-jegyeztem meg cinikusan és odaléptem a lába mellé.
-Oké-meglendítette a lábát, és elkapva az enyémet,lerántott az ágyra.Ráestem,csak a kezemmel tudtam megtámaszkodni,így az arcunk csak pár centire volt.-Sakk-matt-súgta pimaszul mosolyogva.
-Menj a francba,Harold-suttogtam vissza és kitört belőlem a nevetés.

-Bocs,de Styles-szal csak én hancúrozhatok itt-hallottam egy sértett hangot magam mögött.Ijedten legördültem Harry-ről,aminek az lett az eredménye,hogy majdnem leestem az ágyról.Ott állt az ajtóban Louis,mögötte a többi három fiúval és tátott szájjal bámultak rám.
-Srácok,ő itt Hazel és..-kezdett magyarázni Harry,de Louis félbeszakította.
-Várj,azt mondtad Hazel?-mereven elnézett Harry mellett és engem bámult.Azok a kék szemek szinte belefúródtak az enyéimbe és furcsán ismerősek voltak.Fejembe villant egy sok évvel ezelőtti emlék.Én,még alig 6 éves kislányként játszom a szomszéd fiúval,akinek ugyanilyen gyönyörű kék szemei vannak...
-Igen,Hazel-t mondtam...-Harry újra belekezdett,de felháborodva nézett Louis után,aki eltolta maga elől és elindult felém.Nem sokszor fordulhat elő,hogy Louis elutasítja.Lassan felálltam az ágyról és a felém tartó srác arcát fürkésztem.Lehet,hogy...végül is egy próbát megér.
-Lou?-felemeltem az ökölbe szorított kezem és felé nyújtottam,mire ő is ezt tette és "összepacsiztunk"-Lu-lu!-kiáltottam fel,mire felkapott és forogni kezdett velem...

Itt a következő fejezet,és remélem elég hosszú és tetszeni fog!Köszönöm az előző részhez a kommenteket,szuperek vagytok! :DD ^^
Ehhez is 7-8 kommi után jön a következő !!   :)

Jó olvasást!  xoxoo, Hazel.E   :D <3<3

4.fejezet

Kétségbeesetten álltam a szobám közepén,ami ismét terítve volt a ruháimmal.Mindössze egy órám maradt az interjúig,amin majd fotóznom kell Böngyörkét és társait,de fogalmam sem volt,hogy mit vegyek fel.Sosem voltam még csak hasonló "rendezvényen" sem,így nem tudhattam,hogyan kell megjelenni.Anyát most nem kérdezhettem meg,mert lent üldögélt a nappaliban Vinnie-vel.A húgomnak nem akartam elmondani a dolgot,ugyanis jól tudtam,hogyan reagálna.Nehéz elviselni azt a visítást és kirobbanó lelkesedést,amivel rendelkezik,ha csak szóba kerül a One Direction.Egyszer úgy is megtudja,de jobb később,addig nyugtom lesz.
Végül eldöntöttem mit veszek fel,leraktam az ágyra és gyorsan lezuhanyoztam.Pillanatok alatt magamra kaptam a ruhát és feltettem egy leheletnyi sminket.Nem szerettem agyonsminkelni magam,csak egy kis pirosító és szempillaspirál.A hajam leengedtem,hogy minél kevesebbet kelljen vele bajlódni.Felkaptam a táskám,amiben már ott lapult a kártyám,ami igazolja,hogy fotós vagyok és természetesen a fényképezőgépem.Lerobogtam a lépcsőn,oda kiáltottam anyáéknak,hogy megyek és mielőtt Vinnie faggatni kezdett volna,hogy "már megint kivel randizol,hogy ennyire kicsípted magad", kirohantam a lakásból.

Az épülethez érve,megtapasztalhattam,hogy mi az a zsúfoltság.Még legalább húsz perc volt a fiúk érkezéséig,de már mindenhol fotósok nyüzsögtek.És ez még csak a kisebb baj volt.Rengeteg rajongó tudta meg,hogy a banda ma itt ad interjút és a fiúk nevét kiabálva és sikítva elözönlötték a helyet.
Átfurakodtam a tömegen és nehezen bár,de bejutottam az épületbe.Az egyszer biztos,hogy nem fogom nyomorgatni magam pár fotóért!Szépen megvárom míg bejönnek,ellövök pár képet és már itt sem vagyok.És persze megnézem magamnak Harold-ot.
Leültem az egyik kényelmesnek tűnő fotelba és szemügyre vettem a körülöttem beszélgető és nevetgélő embereket.Lehet,hogy túl nyomozósra sikeredett a szerelésem a fekete cicanacival,magassarkúval és kabáttal.Semmi para,a lényeg,hogy nekem így tetszik.Na jó,lehet a napszemüveg már kicsit túlzás...
Rövid ideig élvezhettem a nyugalmas üldögélést,mert odakint hatalmas hangzavar támadt,amiből rájöttem,hogy megérkezett a banda.És pár perc múlva be is léptek és arcukon hatalmas vigyorral sétáltak.Egyenesen felém.
Felpattantam,de ez nem a legjobb ötlet volt.A srácok egyre közelebb értek és a lábam annál jobban remegett.Felemeltem a fényképezőt és elkattintottam pár képet.Louis észrevette,hogy fotózok és  meglökte a többieket,hogy forduljanak felém.Összeálltak és vigyorogva néztek rám,amíg folytattam a fényképezést.Miután elégnek nyilvánítottam a képek számát,leengedtem a gépet és intettem a fiúknak,hogy kész vagyok.
Egy újabb vigyorral nyugtázták a közlésem és továbbindultak,csak Harry állt még mindig ugyanott.Összeráncolt homlokkal meredt rám és úgy tűnt,mintha erősen gondolkozna.Zavartam bámultam vissza rá.Az nem lehet...Nem emlékezhet rám!Ugyan már,ez nevetséges.
Megcáfolni látszott azonban,hogy elindult felém,közben még mindig rám szegezte a szédítően zöld szemeit.Rám tört a frász.Most tényleg idejön?
Nem vártam meg,sarkon fordultam és a kijárat felé kezdtem szaladni,már amennyire magassarkúban és a rengeteg ember között ez egyáltalán lehetséges.Az ajtóból visszanéztem és láttam,hogy Harry-t körülállja a többi négy srác,ő pedig széles karmozdulatokkal magyaráz valamit,valószínűleg rólam.Nekitámaszkodtam a falnak és lassan kifújtam a levegőt.Mivel a képek megvoltak és néhány ember eléggé feltűnően megbámult,úgy döntöttem hazamegyek.Kiléptem az épületből és egy kis mellékutca felé indultam,ahol nem volt nagy a tömeg.Séta közben elővettem a gépet és végigfutottam a fotókon.Egész jók lettek,a fiúk fantasztikusan mutattak rajtuk,Mr. Roberts-nek nem lehet ellenük kifogása.Bár akinek van egy kis esze,az nem is keresne kifogást.
Mint kiderült,rossz ötlet figyelmetlenül sétálni az utcán,mégha látszólag teljesen üres is.Teljes erőből nekiütköztem valakinek és kis híján megint a földön kötöttem ki.A helyzet nagyon emlékeztetett a két nappal ezelőttire,csak éppen akkor engem tepert le Harry.

-Bocsi,én csak...-kezdtem volna a mentegetőzést,de ahogy felnéztem elakadt a mondanivalóm.Belebámultam Harry zöld szemeibe és elfelejtettem,mit is akarok neki épp mondani.Még a nevem is kiment a fejemből.
-Te..-dadogtam.
-Harry Styles.-nyújtotta a kezét egy hatalmas vigyorral az arcán.

ÁÁhhh,olyan jól esik olvasni a kommenteket!Örülök,hogy eddig tetszik,mostantól kicsit felpörög:D A következőt olyan 6-7 komment után hozom,az se baj,ha több:))     
Pusziii nektek!:))   Hazel.E

3.fejezet

Mielőtt Vinnie megláthatott volna,sarkon fordultam és beviharzottam a szobámba.Az ajtót egy kissé hangos mozdulattal csuktam be magam után és rögtön a laptopomhoz siettem.Benyomtam a gombot és idegesen járattam az ujjam a billentyűzeten,amíg arra várakoztam,hogy betöltsön.Azonban nem a legújabb példány volt már,rengeteget nyúztam és a képeim többsége is rajta pihent,ezért ez belekerült néhány percbe.Amikor pedig végre méltóztatott bekapcsolni,jelezte,hogy hamarosan lemerül.
Bosszúsan néztem körül a töltő utcán kutatva a szememmel.Kis birodalmamban általában sikerült viszonylag rendet tartani,de ez most nem olyan alkalom volt.Inkább mintha egy bomba robbant volna be.A szoba minden egyes négyzetcentiméterét a ruháim és cipőim töltötték be,de jutott hely a fényképeknek is,amiket az évek során készítettem.Belevetettem magam a kupiba a töltőt keresve,miközben megjegyeztem,hogy egy alapos pakolás ráfér a helyiségre.Pár perc keserves keresgélés után győzedelmes mosollyal halásztam elő a vezetéket az egyik fiók mélyéről.Csatlakoztattam a laptophoz és most már használatba vehettem.Sietősen rákerestem a bandára és olvasni kezdtem.Érthetetlen izgalom és kíváncsiság lett úrrá rajtam,de ki akartam deríteni,hogy nem tévedek-e.És ahogy megláttam az első képet,sejtésem beigazolódott,tényleg a One Direction három tagjával sikerült közelebbi és elég fájdalmas kapcsolatba kerülnöm.Kellemes bizsergést éreztem.Nem vagyok rajongó,de azért nem mindennapi dolog,hogy egy híres fiúbanda egyik tagja véletlen fellök,aztán felsegít és percekig mentegetőzik.Több millió lány már csak ezért is ölni tudna,hát ha még azt is hozzátesszük,hogy a mai naptól őket kell fotóznom egy közkedvelt magazin kérésére.Ha ezt tudnák,valószínűleg már hulla lennék.És érezzem magam megtisztelve.
Megráztam a fejem és tovább görgettem a képeket.Lassan kiderült,hogy Mr. Böngyörke,aki felborított, Harry Styles néven ismert,a másik srác,aki elrángatta, pedig Louis volt.A harmadik fiút nem nagyon láttam,de Liamra tippeltem,ugyanis sem a rosszfiús külsejű Zayn,sem pedig a szöszi Niall vonásai nem voltak ismerősek.Fél óra olvasás után többet tudtam róluk,mintha már évek óta ismerném őket.Rövid idő alatt sikerült berobbanniuk a köztudatba amiért hatalmas elismerés jár,de sajnáltam is őket.Hiszen most,hogy ennyire népszerűek több ezer lány követi minden lépésüket és nincs szinte semmi magánéletük.Ez nem lehet valami kellemes dolog,még akkor sem,ha a rajongóknak köszönhetnek jórészt mindent.Felettébb örültem,hogy én csak egy átlagos életet élő lány vagyok.
Lecsuktam a laptopot és végigdőlve az ágyon a plafont kezdtem bámulni.Arra eszméltem,hogy egyre jobban várom az interjújuk napját és,hogy újra lássam őket.
Merengésemből a telefonom csörgése szakított ki.Rápillantottam a kicsi képernyőre és elvigyorodtam.

-Szia Josh,mizu?-emeltem a fülemhez a telefont.
-Ezt én kérdezem!Minek köszönhetem a kedves üzenetet?-hallottam Josh mély hangját a vonal túloldaláról.
-Ja,hát az...semmi.-kuncogtam.
-Örülök,hogy jól szórakozol.Beengedsz minket?Már egy ideje itt ácsorgunk az ajtó előtt és Lorie már elég rosszkedvű.-halkította le a hangját,ahogy szóba került a barátnője.
Válasz nélkül ledobtam a telefont és lerohantam,hogy beengedjem az álom párost.Felrántottam az ajtót és egy vigyorral üdvözöltem őket.
-Hallo...Hazel...Ha..Szólhattál volna,hogy jössz.-emelte el Josh a mobilt a fülétől,egy grimasz kíséretében.-Szia,Picur.

Én is vágtam egy grimaszt,amikor a gyerekkori becenevemen szólított.Mellém lépett és egy puszit nyomott az arcomra.Szorosan mögötte ott volt Lorie is,aki  egy kényszeredett mosollyal figyelte Josh-t és csak akkor nyugodott meg,amikor a srác visszalépett mellőlem.Megforgattam a szemeim és megöleltem őt is.Lorie még mindig nem emésztette meg,hogy Josh és én csak barátok vagyunk.
Felzavartam őket a szobámba,ahol Josh egy vigyorral,Lorie pedig egy kissé finnyás mosollyal nyugtázta a kupit.

-Bocsi a rendetlenségért.Félbe kellett hagynom a pakolást,mert anyával bementem a szerkesztőségbe.-mentegetőztem,miközben arrébb dobtam pár ruhát,hogy le tudjanak ülni.Josh azonban inkább végigdőlt az ágyamon és a laptopom kezdte nézegetni.
-Vehetnél már egy újat ehelyett az ócskaság helyett,nem sokáig bírja már.Na,nézzük mit csináltál..Hoppá,ez meg mi?Érdekes...A One Direction nevű brit fiúbanda a 2010-es X-Faktor...-kezdte olvasni,de odaugrottam és kikaptam a kezéből a gépet.
-Mióta érdekel téged a húgod kedvenc bandája?-ráncolta a homlokát.
Felállt,odaballagott Lorie-hoz és az ölébe kapta.A lány nevetni kezdett és játékosan ráütött Josh kezére.Ahogy figyeltem őket,arra gondoltam,nekem se ártana már a szerelem.Akaratom ellenére a délelőtti incidens jutott eszembe és Harry,ahogy bocsánatkérően mosolyog,de gyorsan félbeszakítottam magam és inkább válaszoltam Josh kérdésére.
-Mióta nekem kell őket fotóznom a Star Zone magazinnak!-húztam ki magam büszkén.
-Micsoda?Ez szuper,gratulálok!-ujjongott Josh,amire Lorie megint elhúzta a száját.
Nagyot sóhajtottam.Valószínűleg,amíg nem lesz barátom vagy nem jelentem be,hogy apáca leszek nem fogja elhinni,hogy én nem érzek úgy Josh iránt.
Érthető módon megkönnyebbültem,amikor közölték,hogy menniük kell.Kikísértem őket és gyorsan elbúcsúztam.Amikor becsukódott mögöttük az ajtó visszarohantam a szobámba és keresgélni kezdtem a ruháim között a két nap múlva esedékes interjúra...

Nagyon gyorsan összegyűltek a kommentek az előző részhez.Köszönöm a kedves szavakat,nagyon jólestek!:) Meghoztam a következő részt,ami remélem legalább annyira tetszik,mint az előző.Jó olvasást! xoxoo  ,  Hazel.E

2.fejezet

Ennél a mondatnál leblokkoltam és anyának kellett kilökdösnie az irodából.Miután kiértünk megálltam és rábámultam.Kinyitottam a szám,hogy mondjak valamit,de nem tudtam egy szót sem kinyögni,ezért becsuktam,majd ismét eltátottam.

-Mi a baj?Szereted őket,nem?-nézett rám furcsa arccal anya.
-Nem én,hanem Vinnie.-nyögtem ki rekedten.De legalább visszajött a hangom.
-Nem baj,akkor ő örülni fog neki,ha te nem is.-mondta teljes nyugalommal,mintha nem egy híres bandáról beszélnénk,öt tehetséges és helyes sráccal,ezt még én is elismerem.
-De nem mondjuk el neki!Tudod,jól mit művelne,ha megtudná.-néztem jelentőségteljesen anyára.
-Rendben,ha így akarod.Előbb-utóbb úgy is kiderül.-Vinnie-t ismerve inkább előbb,mint utóbb,de ezzel most nem foglalkoztam.

Aha.Szóval One Direction.Kizárt dolog.Könyörgöm,én azt gondoltam,hogy átlagos,mindennapi képeket kell készítenem.Nem sztárok után nyomozgatnom.Emellett viszont tetszett a gondolat.Nagyon is.

-Anya,ez képtelenség.Ők a One Direction.-hangsúlyoztam a nevüket.
-Jajj,Hazel!És akkor mi van?Ők is egyszerű emberek,ne nyafogj már!Pénteken lesz egy interjújuk,ott kell majd fotóznod őket.De most már tényleg dolgoznom kell.Haza tudsz menni?
-Aha,majd felhívom Josh-t.-emeltem fel a telefonom,hogy ő is lássa.
Bólintott,mosolyogva egy puszit nyomott az arcomra,majd elrohant.Lassan kisétáltam a szerkesztőségből,közben tárcsáztam a legjobb barátom számát.

-Szia itt Josh..
-Szia J,Hazel vagyok és...
-..most nem vagyok elérhető,dobj egy üzenetet.-folytatta a mondókáját.
-Menj a francba,Josh.-mérgesen kinyomtam a hívást,majd elnevettem magam.Na,most már magamban beszélek.

Szuper,tehát marad a séta.Bár azt mondják jót tesz a friss levegő.Ideje kipróbálni.Lassan lépkedtem hazafelé,séta közben nézelődve,hátha találok valami érdekes fotóalanyt,amikor három kapucnis srác rohant el mellettem és egyikőjük jól meglökött.A telefon kirepült a kezemből és a  én is a földön landoltam.A térdemet dörzsölgetve magamban szitkozódtam.A fiú visszafordult és odaszaladt hozzám.

-Hoppá,ne haragudj!Várj segítek.-nyújtotta a kezét.
-Semmi baj.-megragadtam a kezét és feltápászkodtam.-A tele...
-Itt van-nyomta a kezembe a készüléket.-Bocsi még egyszer...őő...-húzta a mondatot,amiből kitaláltam mire megy ki a játék.
-Hazel vagyok.Oké,tényleg nem gond.-mosolyodtam el.-Elvégre véletlen volt.
-Szuper,én meg...
-Azt hiszem sietnünk kell!Na,gyere bébi.-hajolt be a másik srác elém,megragadta a göndör fiút és húzni kezdte az ellenkező irányba.
-Ja,igen..igaz.Na,szia.-intett az én "támadóm" és továbbrohantak a másik két fiúval.
-Várj,nem mondtad meg a neved!-kiabáltam utána,de már befordultak a következő sarkon és eltűntek a szemem elől.
Kiegyenlítetlennek tartottam a beszélgetést,mivel  már tudta a nevem,de az övét nem árulta el.Annyira ismerős volt a göndör fürtjeivel.És az a mosoly...Viszont sehogy sem jutott eszembe,hol találkozhattam volna velük...

*

-Vinnie!-ordítottam fel a húgomnak,amint beléptem az ajtón,de semmi választ nem kaptam.
Feltrappoltam a lépcsőn és berontottam a húgom szobájába.Az ágyon feküdt és a laptopját nyomkodta.Még nem vett észre,ezért éppen elkezdtem volna mesélni neki,hogy milyen munkát kaptam,amikor észrevettem,hogy nem is hallja amit mondok.A fülében felfedeztem a headseat zsinórját.Közelebb léptem és láttam,hogy megint a One Direction egyik klipjét nézi.Rápillantottam a képernyőre és mellbe vágott a felismerés.A képernyőn mosolygó göndör fiú ugyanaz volt,mint aki véletlenül fellökött az utcán...

Itt a 2.fejezet,ahol még nem név szerint,de már benne vannak a srácok.A 10 tényleg sok,úgyhogy 5 komment után a következő! Jó olvasást! :))
xoxoo  Hazel.E

1.fejezet

-Hazel, szeretnél bejönni velem a szerkesztőségbe?-kiabált anya a konyhából.
-Mi az,hogy!-ordítottam vissza.
-Akkor igyekezz,öt perc múlva indulunk!

Szorgalmasan bólogattam,aminek persze semmi értelme nem volt,mivel anya nem láthatta a másik helyiségből.Viszont tisztában volt vele,hogy nem hagyok ki egy lehetőséget sem,hogy vele mehessek,így nem foglalkozott tovább a dologgal.Felrángattam magamra a kabátot,közben egyik kezemmel a telefonom keresgéltem.Gyorsan felkaptam a fényképezőgépemet és gondosan beletettem a táskába.Mikor mindennel kész voltam,lerobogtam a lépcsőn,közben benéztem Vinnie-hez is,aki szokás szerint a legújabb kedvencét,a One Direction egyik számát bömböltette.Nem értettem honnan ez a nagy rajongás.Én soha nem voltam ennyire belesve egy sztárba sem.De hát az ő dolga.Leértem az ajtóhoz és izgatottan toporogva várakoztam,hogy anya elkészüljön.

A nevem Hazel Ramona Godvin és általában Hazel-nek vagy Rami-nak szólítanak.Tizennyolc éves vagyok és Londonban élek,egy viszonylag nagy családi házban,anyával és a húgommal Vinnie-vel.A szüleim még kicsi koromban elváltak,azóta apa Amerikában él.Néhány hónaponta felhív,de nem igazán tartjuk a kapcsolatot.Az életem nagyobb részéből hiányzott,így nem tudom a bizalmamba fogadni és apaként kezelni.Anya titkárnőként és amolyan ügyintézőként dolgozik a Star Zone magazinnál.Elég jól keres és imádja a munkáját.Velem is ő szerettette meg az írást,de legfőképp a fotózást.Tíz évesen kaptam meg tőle az első gépem és azóta meg sem válnék tőle.A fotózás az életem egyik fontos része lett,amiről semmiért nem mondanék le,bár Josh szerint engem kellene,hogy fotózzanak,én azonban jobban szeretek a lencse mögé bújni,ahol nem látnak sokan,akkor vagyok igazán elememben.
Joshua Buchanan azóta a legjobb barátom,mióta csak az eszemet tudom,minden élményem hozzá is kötődik.Sokan mondják,hogy szép pár lennénk együtt,de nem tudnám magunkat elképzelni,több okból sem.Josh-nak barátnője van,Lorie,aki egyben az én barátnőm is,mellesleg nevetséges és képtelen ötletnek tartom,hogy a legjobb barátommal járjak.

A zene ütemére mozgattam a fejem,közben a mellettünk elsuhanó kocsikat figyeltem,mikor anya lehalkította a rádiót.Kérdőn néztem rá,mire szélesen elmosolyodott.

-Van valami oka is,hogy nem hallgathatom a rádiót vagy csak szimplán zavar a rángatózásom?-vigyorogtam rá.
-Részben igen.De lesz egy meglepetésem.Ha beértünk, Mr. Roberts beszélni szeretne veled.-rám nézett egy pillanatra,majd rögtön vissza is fordult és szemét az útra szegezte.

Hogy,mi?Miért akarna velem beszélni anya főnöke?Magamban rágódtam tovább a kérdésen,ugyanis ismertem anyát annyira,hogy tudjam,semmi többet nem fog elárulni a dologról.Még le sem parkolt,én már kiugrottam a kocsiból és a bejárat felé rohantam,az ajtónál viszont megtorpantam.Megvártam anyát és együtt léptünk be a Star Zone épületébe.Akárhányszor jártam itt,mindig lenyűgözött a hely.Annyira zsúfolt és nyüzsgő volt.Élettel teli.
Anya egyenes Mr. Roberts irodája felé tartott,én pedig szorosan a nyomában haladtam,vidáman üdvözölve az alkalmazottakat.Az iroda ajtajához érve anya kopogott,majd benyitott és engem is bevonszolt az ajtón.

-Á,Caitlyn,üdvözlöm!És a bájos Hazel.-Mr. Roberts felállt a székéből és barátságosan kezet nyújtott.
-Jó reggelt,Mr. Roberts!-rázta meg az úr kezét anya és én is elmotyogtam egy halk köszöntést.
-Nos,Hazel-fordult hozzám azonnal a cég igazgatója-Édesanyád bizonyára mondta,hogy szeretnék veled beszélni.-amikor helyeslően bólintottam,folytatta.-Caitlyn volt olyan kedves és megmutatta néhány képedet.Azt kell mondjam,egyszerűen fantasztikusan fotózol!Ilyen emberekre van szükségem,ezért felajánlanék egy fotós állást,ha elfogadod.
-Én..ő...-teljesen megdöbbentett a mondanivalójával.Anyára pillantottam,aki csak büszkén mosolygott.-Én...Persze,elfogadom.-böktem ki végül.
-Remek.Akkor pénteken kezdenél.Megfelel?-újra csak bólintottam.
Anyához intézett még pár szót,aztán elindultunk kifelé,amikor az úr utánam szólt.
-Hazel,majdnem elfelejtettem.Exkluzív és friss fotókat várok tőled a One Direction-ről...

Az 1.fejezet!Remélem tetszeni fog,10 komment után jön a következő!:)
Jó olvasást! Hazel.E~

Szereplők.~

Hát,itt lenne az én kis sztorim,aminek főszereplői egy lány,aki valóra válthatja álmát,hogy újságíró legyen és természetesen a One Direction!:)

A szereplők röviden:(Körülbelül így képzelem el őket)

Hazel Ramona Godvin
(A főszereplő lány,imád fotózni,eleinte nem rajongója a srácoknak,nem ismeri annyira őket,de később ez megváltozik.)
Becenév:Hazel,Rami
Kor:18

Raquez Vinnie Godvin
(Hazel húga,a srácok egyik nagy rajongója,tőle szerzi be Hazel az információkat.)
Becenév:Vinnie
Kor:15,5

Joshua Buchanan
(Hazel legjobb barátja már kiskoruk óta.)
Becenév:Josh
Kor:19

Lorelaine Hudson
(Josh barátnője,Hazel-el is jól kijön,de néha akadnak köztük félreértések.)
Becenév:Lorie
Kor:19

ONE DIRECTION
(Liam,Zayn,Niall,Harry,Louis)